#1 Nem igaz

Ez az ősz tényleg a megújulás időszaka volt.

Tavaly volt valami ebben az évszakban,ami előre sejtette, mekkora változások jönnek.

Új munkahely (és magasabb fizetés!), új hajszín, és végre a nyári szakítás utáni agóniából,mint főnix a hamvaiból, feltámadt a megkönnyebülés:"egyedül vagyok".

Két és fél évet áldoztunk egymásra. Sose működött igazán,de mi foggal-körömmel küzdöttünk a nyílvánvaló ellen. Evidens volt már az elején, hogy addig megy majd a játszma,amíg a szerelem el nem múlik. Felnőttek módjára váltunk el, s csak a szépre emlékszem belőlünk.

Éreztetek már szakítás után úgy, mintha lekerülne egy hatalmas teher a vállatokról? Hogy a testetek minden sejtje akaratlanul is azt súgalja-"nézz rám, nézz csak meg, elérhető vagyok!" teljesen öntudatlanul?

Tényleg a változások ősze volt.

A férfiak megfordultak utánam az utcán, a metrón leszólítottak , hogy elkérjék a számomat, és mintha az egész világ mosolygott volna rám. Nem azt mondom,hogy máskor nem történt hasonló,de azon a szeptemberen mintha minden hétre jutott volna egy-egy ilyen. 

Akkor még nem volt Tinder, se semmi más,csak én voltam,az új munkahely által rámrakott terhek, meg a szabadság édes íze. Alig aludtam, nem tudtam azelőtt,hogy egy induló vállalkozást a semmiből felhúzni ekkora feladat, mégis állandóan buzgott bennem a tenni akarás.

A pasik,akik randira hívtak, nem igazán keltették fel az érdeklődésmet-az egyiket túl felszínesnek , a másikat túl lelkesnek találtam,de igazából még meg se fogalmazódott bennem,mit keresek, keresek-e egyáltalán valakit.

Azt pedig álmomban se gondoltam volna, hogy ez a hirtelen jött csillagpor olyan helyre is eljut, ami túl van az elképzeleseimen.

Biztosan mindannyian éreztetek már plátói vonzalmat valamilyen közszereplő, "híresség" iránt. Vannak sokan, akik még megszállottan járkálnak is az illető előadásaira,ott vannak a koncertjein,autogrammot kérnek a forgatás helyszínén, és minden alkalmat megragadnak,hogy kedvencük közelébe férkőzzenek. Én nem ilyen vagyok. Az illető "srác" nem egy nagy híresség, nagy részetek talán nem is tudná,kiről van szó,de én csupán annyit tettem,hogy hozzászóltam néhány képhez a közösségi oldalán. Jópofának találtam amiket írt, és igyekeztem hasonló humorral reagálni. Egy voltam a sok kommentelő lány közül,nem volt semmi szándékom, csak jelezni akartam,szeretem a munkásságát.

Hajnali háromkor jött az értesítés-ismerősnek jelölt. Nem a nyílvános oldalával, hanem a magánprofiljáról. Azt hittem,álmodom. Vissza is feküdtem aludni, majd amikor reggel még mindig ott villogot a kis piros ikon, ráírtam,hogy minek köszönhetem a jelölést.

Mire vártam? Leginkább arra,hogy nem is válaszol. Vagy arra,hogy valami csajozós szöveggel indít, "nem dugunk-e". Ehelyett hosszú mentegetőzést kaptam,hogy ne haragudjak,kicsit jól sikerült a buli tegnap, véletlen volt az egész,ne higyjem,hogy így akar csajozni. Kicsit elszomorodtam,de tetszett is a dolog. Elképzeltem,hogy kissé kapatosan megnézi a képeimet, majd "hú de jó nő"  felkiáltással bejelöl.

Mentegetőzésére kurta választ adtam, majd kérdeztem. És újra. Visszaírt.Kérdezett. Válaszoltam.

Abban a pár hétben állandóan a telefont bűvöltem.Rég volt ilyen utoljára,de nem igazán tetszett az érzés,hogy függök ettől a nyavalyás készüléktől.

Nem beszéltünk minden nap, de ha igen,egész nap kapcsolatban voltunk-sajnos nagyrészt én kezdeményeztem a társalgást, de ha ráírtam, már gördülékenyen ment. Mesélt a munkájáról, a terveiről, a félelmeiről, és sokat kérdezett is. Minden társalgásban felmerült,hogy neki elég komoly "problémái" vannak,de nem akar ezzel terhelni, mégis úgy érzi, hogy én talán tudnék segíteni. Elárulni azonban a gondjairól semmit nem akart. 

Visszanézve az egészet abban sem vagyok biztos, hogy nőként tekintett-e rám, tetszettem-e neki valaha is. Mindig írt, én is írtam, de a találkozás gondolata nem merült fel. Nem tudtam, felhozhatom-e, mert gőzöm sem volt, minek tekint engem. Lehet,hogy csak egy levelezőpartner vagyok, akivel lehet értelmesen beszélgetni. Az is lehet,hogy félt elárulni a titkát, mert tudta, ha találkozunk, úgyis kiderül. 

Már nem egy "híresség" volt, hanem egy titokzatos,furcsa srác, akiről szeretnék többet tudni. 

Eltelt így két hét,majd három, és egyszer csak egy hajnali csevegésben kifakadtam,hogy mindig ír a gondjáról, de soha nem jutok közelebb a megoldáshoz.

"Találkozzunk, elmondom"- írta-" már hetekkel ezelőtt meg kellett volna tennem"

Randi? Nem tudtam biztosan. Olyan helyszínt választott, amiről említettem,hogy kedvelem, így bizakodtam.

Utólag sem tudom eldönteni, randiztunk-e aznap. A számlát ő fizette, de más randi-jellegű dolog nem történt.

A teázó csendes sarkában szemlátomást először kényelmesen érezte magát, semmiségekről csevegtünk. Amint azonban a témához értünk, megfagyott a levegő.

Drogok.Évek óta. Elég komolyan.

Igyekeztem elrejteni a döbbenetemet, az előítéleteimet. Az én szememben az,hogy egy értelmes,életerős fiatal srác teszi tönkre a szervezetét, érthetetlen.Mindene megvan: karrier,abból él amit szeret,családi háttér, nője is lehetne ahányat akar, mégis pusztítja magát. Mindegy,hogy igyekeztem, áradt belőlem a helytelenítés, utólag én is látom. Nem is érezte már jól magát, hiába váltottunk témát. Szinte menekültünk a teázóból, majd egy 10 perces séta után elváltunk. Beszéltünk még párszor,de annyira felkavart, hogy utána inkább töröltem őt. Nem tudtam vele mit kezdeni.

Sejtenem kellett volna,hogy ez áll a dolog mögött? Ilyen szempontból nagyon naiv tudok lenni. Talán tudtam,csak nem akartam tudni. Megváltoztatnám, tudnám-e őt így is szeretni? Abbahagyná-e miattam? Nem voltam ilyen naiv. Tudtam,hogy képtelen lennék így elfogadni. Nem is kérte. Látta rajtam,mi a helyzet. Abba,hogy eltűntem az életéből,egyetlen szó nélkül belenyugodott.

Valami megváltozott. A helyes pasik a tévében csupán emberek lettek. Gondokkal. Talán többel,mint amennyit megérnek. Nem fantáziálok már hírességekről, még Ryan Goslingról se. Ki tudja,ha megismerném, talán nem tudnék mit kezdeni azzal, amilyen ember valójában.

A bejegyzést címe egy régi-régi R-go slágerre utal,amit akkoriban hallottam először, úgy képzeltem, ilyen lenne mellette az életem.