#3 there are worse things i could do

Ilyen nehezen még soha semmire nem szántam rá magam. Azt gondoltam,hagyom is a csudába az egészet,főleg miután elkezdtem először írni,belájkolt egy régi képet instán. Egy olyat ,ami akkor készült, amikor mi még beszéltünk egymással. Furcsa belegondolni,milyen messze van a tavaly október, mégis felmérgesít még most is. 

Talán csak a büszkeségem az oka,hogy ennyi sebet okozott. Racionálisan nézve aligha lettünk volna sikeres pár. Mégis olyan,mint valami rossz szellem,teljesen tönkretette az utána következő hónapokat, és olyan gátlásokat táplált belém,amik korábban nemigen léteztek.

Elsőre nagyon rokonszenves benyomást keltett a profilja, és bár nem volt egy klasszikus férfiszépség, tetszettek a nagy kék szemei,a hosszú haja, és persze a szemüveg ,amiért kisiskolás korom óta odavagyok (Nekem bezzeg sose lesz :(((() 

Hamar kiderült,hogy nem igazán egyezik az életmódunk-ő pókerezésből él, tehát egész éjszaka fent van és dolgozik a gép előtt, és akkor alszik,amikor én dolgozom. Nem beszélve arról, hogy az új bolt berendezése miatt én akkoriban napi 10-12 órákat dolgoztam heti 5-6 napon, és nem volt időm semmire. A telefonom viszont mindig ott volt velem-szinte állandó kapcsolatban voltunk, nem is volt tán a napnak olyan szakasza abban az 1 hónapban,amikor nem beszéltünk. 

Olyan volt,mint egy védőangyal,aki segített átvészelni nekem ezt a két hetet. Vicces dolgokat mesélt,képeket küldözgettünk egymásnak, tartotta bennem a lelket. Rengeteget udvarolt, mondogatta,hogy én vagyok álmai nője kb, nem is érti miért beszélgetek vele, meg hasonlókat.

Ebben a két hétben nyílván nem tudtunk találkozni- hulla fáradt voltam nonstop, ha nem dolgoztam,aludtam. De aztán jött a normális munkarend, ugyanakkor meg neki lett ugyanolyan szakasza az életének,mint nekem- a hó vége nála azzal jár,hogy 10-12 órákat játszik, és persze ez nagyon megerőltető. Nem is erőltettem a találkozást, igyekeztem én is támogató lenni, mindenről beszámoltam ami velem történt.

Az első munkahelyi csapatépítő koktélozást végig a telefonomba bújva töltöttem, annyira nem tudtam elszakadni tőle,aztán néhány ital után én is leírtam neki,mennyire vonz, mennyire szeretném már látni. Esküszöm , akkor beültem volna egy taxiba, ha azt szerette volna. Ő viszont udvariasan hárított ,bár biztosított arról,hogy csak én járok a fejében.

Elmúlt lassan a hónap, az új hónap elején még mindig nem jutottunk el oda,hogy találkozót javasoljon. Nem értettem,mi lehet a baj. Közben én randiztam 2 sráccal is, és ezeket őszintén meg is írtam neki, ahogy azt is,hogy egyikükre se tudtam odafigyelni,mert egyik sem ő. Már beceneveket adtunk egymásnak, és mindig úgy szólítottuk a másikat, és tényleg olyan volt,mintha már együtt lennénk,kivéve ,hogy nem sikerült találkozni.

Aztán egyik kínosabb téma során kifakadtam és kicsit nyersebben a kelleténél odapörköltem neki,hogy mostmár ugyan miért nem találkozunk,eltelt egy hónap, ezt én igy nem akarom tovább folytatni. Ebből a veszekedésből mindketten nagyon szomorúan kerültünk ki, őt konkrétan annyira megviselte,hogy állítása szerint semmit nem aludt, és azt gondoltam,ez a konfliktus összekovácsol minket. Valóban megbeszéltük utána a találkozót, és mindketten napokig gyomorideggel küzdöttünk, és olyan készülődésben voltunk,mintha nem is tudom mi lenne :D Ő fodrászhoz ment, én órákat tököltem a tökéletes outfittel, míg végül eljött a nagy nap.

A randi amúgy meglepően semmitmondó volt. Én nem mertem semmilyen érzelmet mutatni, így a veszekedés után ,és nem kezdeményeztem, mert féltem,hogy ugyanolyan szélhámos mint az előző ( és aztán tényleg!) , és ő is elég visszafogott volt. Volt ugyan rengeteg beszédtémánk, de olyan volt ez az egész,mintha mindketten megfogadtuk volna, hogy elnyomunk magunkban mindent, és várjuk,mit reagál a másik. Pár óra után nekem dolgozni kellett menni, elköszöntünk. Öleléssel búcsúztunk, és akkor éreztem azt a mindent elsöprő fizikai vágyat,ami talán megmagyarázza,hogy később mit miért tettem. Ebben nem volt semmi megjátszás, és akkor azt hittem, végre megtört a jég.

Aztán eltűnt. Nem írt, ha írtam, egy mondatban válaszolt. 2 napig ment ez, majd egy hosszú levelet fogalmaztam neki arról, hogy milyen fontos nekem,és bár sok dologban mások vagyunk, én azt gondolom,hogy vele akarok lenni. Amikor válaszolt,azt hittem, ez egy rémálom.

Azt írta,hogy ő halálra rémült a találkozónk előtti vitától,mert nem tudta,hogy egy nő ilyen erős érzéseket kelthet benne, és megijedt attól,hogy ha még közelebb kerülünk egymáshoz,akkor még jobban fájhat. Neki én vagyok álmai nője, de nem akar olyan emberrel lenni,aki ennyire meg tudja bántani. Azt gondolja,hogy nagyon mások vagyunk, és amúgy sem működne. És eközben(!!!!!!!) megtalálta őt egy lány az érdeklődésével, és lehet,inkább vele akar lenni.

Mégis milyen lány?????????? Én mindig őszinte voltam más pasikkal kapcsolatban, a többi randival,azokkal,akikkel csak beszéltem, mert nem akartam ebből kellemetlenséget, de ő azt állította,hogy senki mással nem ismerkedik. Aztán most hirtelen itt egy lány,és vele akar lenni. Bizonyára nem az űrből pottyant ide. 

Dühös voltam.

Válaszokat akartam.

Nem érdekelt semmi más,az igazságot akartam.

A telefonját persze nem vette fel. Írt egy üzenetet, ne hívjam, mert nagyon fáj neki,és sír (????) Még neki fájt, ő játszotta a mártírt? Na nem, ez így nem kerek. 

A munka kész kínszenvedés volt aznap.Utána metróra pattantam, mert nagyjából tudtam hol lakik. Akkor írtam neki,hogy itt vagyok a környéken, és szerintem megérdemlem,hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre. Azonnal visszaírt, hogy lejön értem. 

Úgy éreztem magam,mint valami romantikus hősnő,aki felkerekedett, hogy ráébressze a főhőst,hogy mégis ő álmai asszonya. 

Kiabálni akartam, elhordani mindennek, de amikor megláttam, a karjába vetettem magam,és sírtam. Szemlátomást ő is fejmosásra számított, de szorosan magához ölelt, és azt mondta,szörnyen érzi magát,de közben nagyon-nagyon boldog.

Sokáig ültünk ott az előtérben a lakása előtt egy kanapén, mire beszélgetni tudtunk rendesen. Azt mondta,hogy neki nem is tetszett ez a lány,de egy városban nőttek fel, közösek a gyökereik, egy suliba jártak (micsoda szempontok!) és ugyan beszélgetett vele,de inkább csak haverként, ezért nem mesélt róla. A lány odavolt érte, ez tiszta volt az első perctől, de csak azután találkozott vele,hogy velem találkozott, és nem történt semmi a randin,de úgy érzi,hogy "ennek több értelme van" . Végül az is kicsúszott , hogy ezzel a lánnyal neki "egyszerűbb lenne" ,mert hogy odavan érte,és annyira nem dekoratív mint én,nem lenne annyi konkurencia....

Gondolhatjátok,hogy nekem milyen volt ezt hallgatni, el is pattant bennem valami. Gondolom,sokatok szimpátiáját fogom elveszíteni azzal, amit ezután tettem, de én nem bántam meg, egyetlen percre sem.

Amikor oda értünk,hogy azt ecsetelte mennyivel könnyebb a másik csajjal,megcsókoltam. De úgy rendesen. Nem is tiltakozott, sőt. 

Semmi mást nem akartam,csak azt,hogy érezze,miről marad le. Hogy fájjon neki, ahogy nekem fáj most, hogy rám gondoljon akkor is,amikor vele van. Hogy ne tudjon elfelejteni.

Nem történt semmi csókolozáson és némi tapin kívül , de hajnali 3ig abba se hagytuk. Azt mondta, nem járnak még a csajjal, nekem nem volt senkim, és annyi düh munkált bennem,hogy nem éreztem bűntudatot. 

Amikor elmentem tőle,arra gondoltam: vége van. Megtettem mindent, próbáltam észhez térítenj,végül meg kihozni azt amit lehetett, ha nem is megyek sokra vele.

Kiábrándult voltam, de lezártnak tekintettem.

Amíg el nem kezdtek jönni üzenetek,hajnalban. Hogy nem tudja kiverni a fejéből az illatomat, hogy nem tudja elfelejteni a dolgot. Romantikus lenne,ugye? Csakhogy közben ő az instagram szerint vidáman éli az életét a nőjével. Egy hónapig jött több is, bele is betegedett, úgy bedagadt az arca az egyik foga miatt hogy gyógyszereken élt (igen,ezt az üzenetei ől tudtam meg) . Ezekre legtöbbször annyit válaszoltam,hogy de attól még a másikkal van. Végül megelégeltem és közöltem,hogy a következő ilyet a nője is meg fogja kapni.

Azóta nem írt. Random lájkolgatja régi képeimet az instán, de ő maga,mióta kitettem az első közös képet a Szerelmemmel,nem posztolt semmit.

Mennyire lettem kiábrándult és cinikus? Eléggé. A következő hónapok arról szóltak,hogy próbáltam túljutni ezen, és más fiúkon "vertem le" ,amit rajta kellett volna. 

Azt remélem,elég lecke voltam neki egy életre a rossz döntésekről.Bár amennyire én tudom, mai napig azzal a lánnyal van. Kíváncsi vagyok, ő mennyit tud rólam. 

A címben szereplő dalt nem kell bemutatnom,de azért egy idézetet mégis kiemelnék:

"I could hurt someone like me, out of spite or jealousy
I don't steal and I don't lie but I can feel and I can cry
A fact I'll bet you never knew but to cry in front of you
That's the worst thing I could do"