Épp azon a napon matcheltünk, amikor én felkerekedtem,hogy felnyissam # 3 szemét. A társalgás szinte azonnal erre az esetre terelődött, és olyan profi lelkifröccsöt kaptam hajnali 4kor, hogy csak lestem.
Négyesünk okos,bohém értelmiségi, menő munkával,jó kapcsolatokkal, de a maga 35 évével nevetségesen nem illik ebbe a romkocsmás-füvezős közegbe,aminek a tagja.
Semmi nem áll tőlem távolabb, mint egy felnőtt férfi,aki megragadt valahol a huszas és a harmincas évei között,miközben a biológiai óra tovább ketyegett, de ő remekül eltompította ezeket alkohollal, lightos hangulatmódosítókkal, mindennapos bulizással.
De én nem ítélkeztem-számomra ezek a társalgások,lévén egy másik pasiról volt szó, elsősorban baráti hangvételűek voltak. Hajnalban matcheltünk, mert nem tudtam aludni, ő pedig valamilyen bulikából ment hazafelé. Amikor #3ról meséltem neki, nemhogy visszavonult volna, bíztatott hogy tisztázzam a dolgokat, majd poénokkal szórakoztatott,amíg el nem aludtam. Vicces, éleseszű, bármelyik nő szívesen elfogadná a barátjának. Abban is biztos voltam,hogy mindig vannak körülötte lánykák, akik csak az alkalmat várják, hogy a srác észrevegye őket. Miért is van egyedül?
Egy hétig beszélgettünk. Olvasmányokat ajánlott, vitatkozott,érvelt,kikérte a vélemenyem, de én sose éreztem ezeket "férfi-nő" szituációknak. Baráti,haveri beszélgetések voltak ezek, vagy ahogy ő fogalmazott "ugráltunk a felszínes és mély társalgás között,mindig félúton, de sose mélyült el igazán". Lett néhány állandó,visszatérő poénkodási elem, lassan kezdtem valamiféle távoli barátként tekinteni rá.
Egy pár nappal az első hajnali üzenetek után,amiket Hármaska küldött,teljesen magamba zuhanva ültem otthon. Ekkor javasolta,hogy találkozzunk, menjünk el számomra teljesen ismeretlen, alternatív-punk (?) zenekar koncertjére,előtte igyunk valamit.
Nagyon kellemes benyomást tett, de az este első felében feszélyezett volt a légkör. Valahogy nem találtuk azt az utat egymáshoz,ami virtuálisan olyan könnyen ment, mint levegőt venni. A koncerten kezdett feloldódni a hangulat. Annak ellenére,hogy ő akart elmenni, nem úgy tűnt ,mint aki élvezi az ilyesmit, míg én előre mentem volna pattogni, ő hátul ácsorgott, olyan arckifejezéssel,mint aki inkább csak gondolkodni jár ide,nem szórakozni. Meglepett,hogy a koncert után bemutatott pár barátjának, de velük nem igazán volt közös témám. Nem maradtunk sokáig, úgy döntöttünk, beülünk még kajálni.
Furcsa volt,hogy mindenről tudta,mi meddig van nyitva,melyik kocsmában melyik napokon milyen italakciók vannak, de pontosan úgy nézett ki,mint aki a hét minden napján ezt csinálja, és már halálosan unja, de jobbat meg nem tud.
Úgy gondoltam,miközben a mekiben ültünk a big mac felett,elég oldott a hangulat ahhoz,hogy előző kapcsolatairól kérdezzem.
Nagy szerelem volt az előzővel, de nem tartott sokáig, nem illettek össze. Együtt laktak, vele tervezte az életét,de nagyon eltérő gondolkodásuk volt, hiába akarták, nem működött. Azóta bezárkózott. Nem tudja mit akar. Azt gondolta,ez egy randi, de a koncerten jött rá,nem tudja, mit akar a helyzettől. Mivel én semmi mást nem akartam,mint továbbra is jóban lenni és poénkodni, megnyugtattam, hogy én semmit nem akarok, csak haverkodni.
Mit adhat egy huszonéves lány egy 35 éves pasinak? Még akkor is,ha nem vagyok az a tipikus bulizós, ha nem vagyok az a tipikus 24 éves, hogy lehetnék társa egy felnőttnek,aki tinit játszik? És hogy lehetne egy korabeli a társa? Azok már gyereket akarnak, meg házasságot, nem romkocsmában csücsülni esténként. Persze vannak még, akik megragadtak félúton, de nem olyan sokan. Különben is-ennyi kiégettséget és cinizmust ki tudna a szeretetével meggyógyítani? Én nagyon remélem,hogy előbb-utóbb megtalálja ezt a valakit.
Azóta is jóban vagyunk. De csak jóban. Azt mondtam neki egyszer, hogy akkor is bőven megérte volna ez a korszak, ha csak annyit nyerek,hogy megismertem Őt. Komolyan gondoltam.
Számtalan oka van annak,hogy elkezdtem blogolni a témáról. Leginkább el akartam mesélni a történetem, de szerettem volna azt is,ha mások tanulnak az én hibáimból. Arra gondoltam,a tapasztalataim alapján összeállítok egy "kalauzt", amit szívből ajánlok minden Tinderellának: tele van közhelyekkel és evidenciákkal, ugyanakkor sokan épp a nyílvánvalóról feledkezünk meg :)
A Tinder tényleg csak egy szexpartner-kereső alkalmazás?-kérdezték tőlem sokan. Nem tudok válaszolni erre- azok a fiúk,akikkel én beszélgettem , nem akartak tőlem kizárólag testi kapcsolatot,egyik randin se volt, hogy direkt célzásokat kaptam volna arra vonatkozólag, hogy akkor most nem akarok-e felmenni az illető úriemberhez. DE! Ez valószínűleg annak tudható be, hogy meglehetősen könnyű előzetesen szelektálni azokat, akik kizárólag erre mennek- se bemutatkozás( vagy ha van is,egy önmagáért beszélő "laza kapcsit keresek"),se egy értelmes fénykép amin esetleg felsőruházatban szerepelnének, csak kivillanó kockák, boxeralsók, volt, aki a "lényegről" lőtt képen kívül nem kívánt mást megosztani a hölgyközönséggel ( amit nem értek,mert elvileg facebookos képeket lehet kiválasztani, biztos jól mutat egy hímtag a profilképén,haha).
Ugyanez visszafelé is igaz. Nem egy lány a környezetemben panaszkodott,hogy ő csak az ilyen puncivadászokat vonzza, és nem is lehet itt normálisan ismerkedni. Hát kérem,aki mellkidobós-csücsörítős selfiekkel bombázza a férfinépet, és kizárólag félmeztelen-tetkós yoloka fiúkákat lájkol, min csodálkozik?
Gondolja,hogy ezeket a kockás-kitetovált félistenek nem tudnak ott ismerkedni ahol akarnak? Nyílván a könnyű prédákra mennek rá, még a piát sem kell fizetni, elég pár nap netes "puhítás" és meg is van az ingyen numera.
Ha komolyat keresel, ne azt a képet sugározd magadról, hogy könnyen elérhető vagy. Garantáltan sok matched lesz a bikinis képekkel, de hogy azoknak a negyede sem lesz tisztességes szándékú,az is biztos. A Tinder egy "húspiac". Ha te kiteszed amid van, ha nem írsz bemutatkozást, pontosan azt a képet közvetíted magadról, ami aztán vonzza azokat a hímeket, akik könnyen kapható partnert keresnek.
Amit még sokan kérdeztek tőlem: érdemes-e belevágni külföldiekkel való randizásba?
Én a magam részéről ragaszkodom ékesszóló anyanyelvemhez egy párkapcsolatban,mert esetlegesen a nyelvtudásunkban tátongó lyukak valamilyen kommunikációs félreértéshez vezethetnek, és nehéz ilyen szerény eszközökkel elsimítani a konfliktusokat( pedig felsőfokú nyelvvizsgám van angolból). De ha megvan a közös nyelv,mindketten jól beszélitek,miért is ne?
Ugyanakkor a legtöbb Tinderen vadászó szexis idegen csak néhány napig,jobb esetben pár hétig tartózkodik nálunk, és csak keres valakit,aki megmutatja neki a helyi romkocsmákat és látnivalókat, majd könnyes búcsút vesznek és jön a következő város,a következő lány. Aki itt él azonban,nyílván valamelyest átvette már a helyi szellemiséget,sőt, talán a nyelvet is, így velük talán érdemes egy próbát tenni.
Azt már egy külön bejegyzésben említettem, hogy a Személyes Találkozó létfontosságú. Ugyanakkor,aki aznap este szeretne találkozni, nem biztos,hogy azért van, mert élőben akarja csodálni vibráló egyéniséged, bár nekem is volt olyan randim, akivel a match napján találkoztam ( az egyik legviccesebb sztori, ami lesz,alig várom,hogy megosszam veletek), és nem volt semmi hátsó szándék.
Összeszedném pár pontban, mit tanácsolok Nektek:
-Írj bemutatkozást. Ha tud olvasni,az már jó jel :) Ne legyen kisregény,3 frappánsan megfogalmazott mondat elég.
- Olyan képeket tegyél fel,amik jellemeznek téged, ne legyenek szétszerkesztve, legyen egész alakos is, sokan mérgelődnek a "zsákbamacskák" miatt. Ha alkalmi kapcsolatot keresel, mehetnek a szexis pózok, máskülönben hanyagold.
-A kevesebb több. Ne lájkolj be olyan fiúkat akik nem tetszenek ( meglepő,mennyien csinálják ezt) mert aztán kínos lesz,amikor rádír, te meg nem válaszolsz vagy lekoptatod.
- Találkozzatok. Anélkül nem megy.
- Győzödj meg róla, nincs-e barátnője. Komolyan. Elképesztő milyen vastag a bőr egyesek képén.
-Ne feledd-ez csak az internet. Azt mond magáról mindenki,amit akar.
Remélem hasznosnak találtátok,hamarosan érkezik a #4es történet, ami sokkal vidámabb lesz az eddigiéknél :)
Ilyen nehezen még soha semmire nem szántam rá magam. Azt gondoltam,hagyom is a csudába az egészet,főleg miután elkezdtem először írni,belájkolt egy régi képet instán. Egy olyat ,ami akkor készült, amikor mi még beszéltünk egymással. Furcsa belegondolni,milyen messze van a tavaly október, mégis felmérgesít még most is.
Talán csak a büszkeségem az oka,hogy ennyi sebet okozott. Racionálisan nézve aligha lettünk volna sikeres pár. Mégis olyan,mint valami rossz szellem,teljesen tönkretette az utána következő hónapokat, és olyan gátlásokat táplált belém,amik korábban nemigen léteztek.
Elsőre nagyon rokonszenves benyomást keltett a profilja, és bár nem volt egy klasszikus férfiszépség, tetszettek a nagy kék szemei,a hosszú haja, és persze a szemüveg ,amiért kisiskolás korom óta odavagyok (Nekem bezzeg sose lesz :(((()
Hamar kiderült,hogy nem igazán egyezik az életmódunk-ő pókerezésből él, tehát egész éjszaka fent van és dolgozik a gép előtt, és akkor alszik,amikor én dolgozom. Nem beszélve arról, hogy az új bolt berendezése miatt én akkoriban napi 10-12 órákat dolgoztam heti 5-6 napon, és nem volt időm semmire. A telefonom viszont mindig ott volt velem-szinte állandó kapcsolatban voltunk, nem is volt tán a napnak olyan szakasza abban az 1 hónapban,amikor nem beszéltünk.
Olyan volt,mint egy védőangyal,aki segített átvészelni nekem ezt a két hetet. Vicces dolgokat mesélt,képeket küldözgettünk egymásnak, tartotta bennem a lelket. Rengeteget udvarolt, mondogatta,hogy én vagyok álmai nője kb, nem is érti miért beszélgetek vele, meg hasonlókat.
Ebben a két hétben nyílván nem tudtunk találkozni- hulla fáradt voltam nonstop, ha nem dolgoztam,aludtam. De aztán jött a normális munkarend, ugyanakkor meg neki lett ugyanolyan szakasza az életének,mint nekem- a hó vége nála azzal jár,hogy 10-12 órákat játszik, és persze ez nagyon megerőltető. Nem is erőltettem a találkozást, igyekeztem én is támogató lenni, mindenről beszámoltam ami velem történt.
Az első munkahelyi csapatépítő koktélozást végig a telefonomba bújva töltöttem, annyira nem tudtam elszakadni tőle,aztán néhány ital után én is leírtam neki,mennyire vonz, mennyire szeretném már látni. Esküszöm , akkor beültem volna egy taxiba, ha azt szerette volna. Ő viszont udvariasan hárított ,bár biztosított arról,hogy csak én járok a fejében.
Elmúlt lassan a hónap, az új hónap elején még mindig nem jutottunk el oda,hogy találkozót javasoljon. Nem értettem,mi lehet a baj. Közben én randiztam 2 sráccal is, és ezeket őszintén meg is írtam neki, ahogy azt is,hogy egyikükre se tudtam odafigyelni,mert egyik sem ő. Már beceneveket adtunk egymásnak, és mindig úgy szólítottuk a másikat, és tényleg olyan volt,mintha már együtt lennénk,kivéve ,hogy nem sikerült találkozni.
Aztán egyik kínosabb téma során kifakadtam és kicsit nyersebben a kelleténél odapörköltem neki,hogy mostmár ugyan miért nem találkozunk,eltelt egy hónap, ezt én igy nem akarom tovább folytatni. Ebből a veszekedésből mindketten nagyon szomorúan kerültünk ki, őt konkrétan annyira megviselte,hogy állítása szerint semmit nem aludt, és azt gondoltam,ez a konfliktus összekovácsol minket. Valóban megbeszéltük utána a találkozót, és mindketten napokig gyomorideggel küzdöttünk, és olyan készülődésben voltunk,mintha nem is tudom mi lenne :D Ő fodrászhoz ment, én órákat tököltem a tökéletes outfittel, míg végül eljött a nagy nap.
A randi amúgy meglepően semmitmondó volt. Én nem mertem semmilyen érzelmet mutatni, így a veszekedés után ,és nem kezdeményeztem, mert féltem,hogy ugyanolyan szélhámos mint az előző ( és aztán tényleg!) , és ő is elég visszafogott volt. Volt ugyan rengeteg beszédtémánk, de olyan volt ez az egész,mintha mindketten megfogadtuk volna, hogy elnyomunk magunkban mindent, és várjuk,mit reagál a másik. Pár óra után nekem dolgozni kellett menni, elköszöntünk. Öleléssel búcsúztunk, és akkor éreztem azt a mindent elsöprő fizikai vágyat,ami talán megmagyarázza,hogy később mit miért tettem. Ebben nem volt semmi megjátszás, és akkor azt hittem, végre megtört a jég.
Aztán eltűnt. Nem írt, ha írtam, egy mondatban válaszolt. 2 napig ment ez, majd egy hosszú levelet fogalmaztam neki arról, hogy milyen fontos nekem,és bár sok dologban mások vagyunk, én azt gondolom,hogy vele akarok lenni. Amikor válaszolt,azt hittem, ez egy rémálom.
Azt írta,hogy ő halálra rémült a találkozónk előtti vitától,mert nem tudta,hogy egy nő ilyen erős érzéseket kelthet benne, és megijedt attól,hogy ha még közelebb kerülünk egymáshoz,akkor még jobban fájhat. Neki én vagyok álmai nője, de nem akar olyan emberrel lenni,aki ennyire meg tudja bántani. Azt gondolja,hogy nagyon mások vagyunk, és amúgy sem működne. És eközben(!!!!!!!) megtalálta őt egy lány az érdeklődésével, és lehet,inkább vele akar lenni.
Mégis milyen lány?????????? Én mindig őszinte voltam más pasikkal kapcsolatban, a többi randival,azokkal,akikkel csak beszéltem, mert nem akartam ebből kellemetlenséget, de ő azt állította,hogy senki mással nem ismerkedik. Aztán most hirtelen itt egy lány,és vele akar lenni. Bizonyára nem az űrből pottyant ide.
Dühös voltam.
Válaszokat akartam.
Nem érdekelt semmi más,az igazságot akartam.
A telefonját persze nem vette fel. Írt egy üzenetet, ne hívjam, mert nagyon fáj neki,és sír (????) Még neki fájt, ő játszotta a mártírt? Na nem, ez így nem kerek.
A munka kész kínszenvedés volt aznap.Utána metróra pattantam, mert nagyjából tudtam hol lakik. Akkor írtam neki,hogy itt vagyok a környéken, és szerintem megérdemlem,hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre. Azonnal visszaírt, hogy lejön értem.
Úgy éreztem magam,mint valami romantikus hősnő,aki felkerekedett, hogy ráébressze a főhőst,hogy mégis ő álmai asszonya.
Kiabálni akartam, elhordani mindennek, de amikor megláttam, a karjába vetettem magam,és sírtam. Szemlátomást ő is fejmosásra számított, de szorosan magához ölelt, és azt mondta,szörnyen érzi magát,de közben nagyon-nagyon boldog.
Sokáig ültünk ott az előtérben a lakása előtt egy kanapén, mire beszélgetni tudtunk rendesen. Azt mondta,hogy neki nem is tetszett ez a lány,de egy városban nőttek fel, közösek a gyökereik, egy suliba jártak (micsoda szempontok!) és ugyan beszélgetett vele,de inkább csak haverként, ezért nem mesélt róla. A lány odavolt érte, ez tiszta volt az első perctől, de csak azután találkozott vele,hogy velem találkozott, és nem történt semmi a randin,de úgy érzi,hogy "ennek több értelme van" . Végül az is kicsúszott , hogy ezzel a lánnyal neki "egyszerűbb lenne" ,mert hogy odavan érte,és annyira nem dekoratív mint én,nem lenne annyi konkurencia....
Gondolhatjátok,hogy nekem milyen volt ezt hallgatni, el is pattant bennem valami. Gondolom,sokatok szimpátiáját fogom elveszíteni azzal, amit ezután tettem, de én nem bántam meg, egyetlen percre sem.
Amikor oda értünk,hogy azt ecsetelte mennyivel könnyebb a másik csajjal,megcsókoltam. De úgy rendesen. Nem is tiltakozott, sőt.
Semmi mást nem akartam,csak azt,hogy érezze,miről marad le. Hogy fájjon neki, ahogy nekem fáj most, hogy rám gondoljon akkor is,amikor vele van. Hogy ne tudjon elfelejteni.
Nem történt semmi csókolozáson és némi tapin kívül , de hajnali 3ig abba se hagytuk. Azt mondta, nem járnak még a csajjal, nekem nem volt senkim, és annyi düh munkált bennem,hogy nem éreztem bűntudatot.
Amikor elmentem tőle,arra gondoltam: vége van. Megtettem mindent, próbáltam észhez térítenj,végül meg kihozni azt amit lehetett, ha nem is megyek sokra vele.
Kiábrándult voltam, de lezártnak tekintettem.
Amíg el nem kezdtek jönni üzenetek,hajnalban. Hogy nem tudja kiverni a fejéből az illatomat, hogy nem tudja elfelejteni a dolgot. Romantikus lenne,ugye? Csakhogy közben ő az instagram szerint vidáman éli az életét a nőjével. Egy hónapig jött több is, bele is betegedett, úgy bedagadt az arca az egyik foga miatt hogy gyógyszereken élt (igen,ezt az üzenetei ől tudtam meg) . Ezekre legtöbbször annyit válaszoltam,hogy de attól még a másikkal van. Végül megelégeltem és közöltem,hogy a következő ilyet a nője is meg fogja kapni.
Azóta nem írt. Random lájkolgatja régi képeimet az instán, de ő maga,mióta kitettem az első közös képet a Szerelmemmel,nem posztolt semmit.
Mennyire lettem kiábrándult és cinikus? Eléggé. A következő hónapok arról szóltak,hogy próbáltam túljutni ezen, és más fiúkon "vertem le" ,amit rajta kellett volna.
Azt remélem,elég lecke voltam neki egy életre a rossz döntésekről.Bár amennyire én tudom, mai napig azzal a lánnyal van. Kíváncsi vagyok, ő mennyit tud rólam.
A címben szereplő dalt nem kell bemutatnom,de azért egy idézetet mégis kiemelnék:
"I could hurt someone like me, out of spite or jealousy I don't steal and I don't lie but I can feel and I can cry A fact I'll bet you never knew but to cry in front of you That's the worst thing I could do"
Egyetlen félmondtattal meg tudnám válaszolni lényegében ezt a kérdést: mert rendkívül könnyű illúziókat kergetni, fájdalmas viszont a koppanás,amikor mégse jön össze.
Az okostelefon egy hihetetlenül hasznos találmány , azonban számtalan új platformot nyit az emberi kapcsolatokkal való visszaélésre. Mi nők virtuálisan is tudunk erősen kötődni- szép szavakkal és néhány törödő kérdéssel pillanatok alatt le lehet venni minket a lábunkról, jóéjt és jóreggelt üzenetek,csak nekünk készített ( vagy ki tudja) feszítős tükrös szelfik, és mi máris elhisszük,hogy valódi kapocs van köztünk és az illető úriember között- aki könnyen meglehet,hogy 2-3 másik lánynak is elküldi ugyanezeket az édes szavakat.
Régebben több nőt is fűzni magában hordozta a veszélyt,hogy meglát egyik a másikkal kézenfogva a cukrászdában, és rád önti a vörösbort, de manapság csökkent a lebukás veszélye- hiszen ha még nem találkoztatok, akkor nincs jogod követelésekkel élni vele szemben,ugyanakkor nagyon jól elhiteti,hogy köztetek valami különleges van ám! Te jársz a fejében, és nagyon szeretne találkozni,de mostanában olan zűrös minden,sajnálja,hogy már egy hónapja nem ér rá, de ugye nem haragszol? Hiszen ő egész nap csak rád gondol,senki másra!
Az egyik eset, a fent leírt, ha az illető több lánnyal ismerkedik,de még nem tudja,melyik is lenne a legjobb, de ha ki is választ egyet és mégse jön össze, akkor legalább ott van még a tartalék. A másik pedig,aki semmit nem akar, csak visszajelzést, hogy utána aztán kepesztenek a csajok. Semmi önbizalom, és csak az érdekli,milyen reakciót vált ki másokból, hogy milyennek látják a lányok, mennyire alfahím. Ha látja,hogy lankad az érdeklődés, beveti magát megint, meglebegteti a találkozót, majd visszavonul és várja hogy irogass neki.
Persze tudjuk, van olyan élethelyzet hogy tényleg nem ér rá valaki sokáig,de ha egy városban éltek, és 2-3 hét alatt nem talált időt a számodra,akkor jó eséllyel nem is fog. Az,hogy hónapokig lefoglalja a gondolataidat, miközben ő ennyire se képes-nem éri meg,ugye?
Ha tényleg akar találkozni,ha tényleg megfogtad, ő maga fogja javasolni,hogy fussatok össze,nem pedig neked kell folyton szóba hozni.
Hiszen mit nyersz azzal, ha hónapok után mégis rád ér nagy kegyesen? Semmit. Addigra a te fejedben megszületett az ő facebook-profiljából , vagy instagram képeiből felépített idealizált kép- szinte biztos,hogy csalódást fog okozni.
Mindannyian tudjuk,hogy ezek a profilok nem minket tükröznek,hiszen alaposan megszépitjük a valósàgot. Tökéletes sminkkel pózolunk, tökéletes kajákat eszünk, sose fotóznánk le az odaégetett vacsit vagy egy elrontott tusvonalat. Ugyanez van a férfiaknál is- és ha sokáig nem találkozol valakivel, elképzeled valamilyennek, nem leszel elégedett azzal,amit látsz.
Hogy miért írtam le mindezt? Mert bárcsak ennyi eszem lett volna,bárcsak addig hagytam volna az egészet,amíg lehetett! Ha így teszek, a most követkető #3as történet meg sem történt volna. Minden megváltoztatott,kiábrándult lettem tőle,kishíján elveszett a hitem a szerelemben.
Nemsokára megírom a sztorit,de legyetek türelemmel, mert igyekszem tényszerű lenni majd, és nem akarok egyetlen apró részletet se kihagyni.
Nem mondhatnám, hogy előző posztban történtek nagyon megráztak volna, de talán a most következő történetnél el kellett volna gondolkodnom, hogy mégis korai lenne még elkezdeni nyitni a másik nem felé. Talán okosabban tettem volna, ha egy időre jegelem a témát, mert ami ezután következett, teljesen lehúzott és megkeserített egy időre.
Nem a Tinderrel kezdtem az ismerkedést, hanem egy másik, ha úgy tetszik "hagyományosabb" oldallal, mert régebben jó tapasztalataim voltak onnan, meg ismerős volt már a felület. Úgy gondoltam, mégiscsak más egy rendes,kitöltött adatlap alapján dönteni,nem egy fényképre és három szóra alapozni a szimpátiát.
Szinte az első pasi volt, akinek küldtem egy ilyen jelzést,hogy tetszik nekem- levelet nem szoktam írni, úgy gondolom ha kölcsönös az érdeklődés, úgyis megkeres az illető. Nem volt szívdöglesztően jóképű, nem tűnt hihetetlenül izgalmasnak, de éppen azokat az értékeket említette a bemutatkozásában, amik számomra is fontosak. Szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk- a humorunk nagyon-nagyon hasonló volt, és rengeteg közös vonást fedeztem fel magunkban. Itt végre nem kellett napokig lesnem a telefont, írt-e már, mert szinte egész nap összeköttetésben voltunk. Egyetlen gond volt csupán- épp hazaköltözőben volt egy egy éves külföldi munka után, emiatt biztos volt, hogy legalább három hétig nem lesz személyes találka.
Még egy kicsit furcsának is találtam a ragaszkodását- tényleg minden szabad percében nekem írogatott (s nem tűnt fel,hogy azért, mert feltehetőleg nincs élete), videókat és képeket küldött, és mindig írta,hogy alig várja,hogy találkozzunk. Nagyjából két hét után megkérdezte,én merrefelé lakom,mert akkor megpróbál arrafelé nézni albérletet (!!!) ami azért finoman szólva meredeknek tűnt, de egy szó mint száz: én tökéletesen meg voltam győződve róla, hogy ő totál odavan értem. Méghozzá nem is akármennyire.
Nagyon rendes,kedves,szolid fiúnak tűnt, aki tisztelettel bánik a lányokkal, aki megbecsüli a párját. Amikor az előző kapcsolatairól kérdeztem, annyit mondott.hogy mielőtt elutazott benne volt valami bonyolultban, ami elől lényegében oda menekült, de ott rájött hogy mennyivel jobb nélküle, és teljesen túl van rajta. Többet nem szeretett volna beszélni erről.
Na kérem, itt kellett volna hanyatt-homlok elmenekülni-utólag olyan butának éreztem magam, hogy erre magamtól nem jöttem rá, hogy innentől kezdve élből fújtam minden exes sztorira, amit a randipartnereim meséltek (szegénykéim :D)
Eljött végül a találka napja-nagyon erősen éreztem a kémiai kötődést kettőnk között, szinte izzott a levegő,ugyan durvább fizikai kontaktus nem volt köztünk, mégis nagyon fülledt volt a hangulat. Órákig beszélgettünk egymás kezét fogva, de mivel nem akartam nagyon előresietni, több nem történt. Azt mondta, senkivel nem beszélgetett/randizott rajtam kívül, és nagyon szeretné ha ezek után én se tenném, mert úgy érzi kialakulhat közöttünk valami.
A találka után két napig rendesen mentek a dolgok, a megszokott módon egész nap beszéltünk, viccelődtünk,flörtöltünk.
Aztán eltűnt.
Nem tiltott,nem törölt, csak nem írt többé. Vártam 3 napot, felhívtam, nem vette fel. Írtam neki egy üzenetet, hogy akkor részemről ennyi volt, és töröltem.
Fájt? Természetesen. Ezernyi minden cikázott a fejemben, én rontottam el, túl kihívó voltam, vagy túl félénk, elege lett belőlem, Csak és kizárólag erre tudtam gondolni, hogy én baltáztam el, hisz eddig odavolt értem.
Eltelt pár hét, amikor is írt nekem egy hosszú üzenetet.
Sűrű bocsánat kérésekkel,hogy jajj sajnálja, nem ezt érdemeltem volna,én olyan különleges és rendes lány vagyok (Miért teszik hozzá ezt ilyenkor a pasik? Azt hiszik,ettől bárki is jobban érzi magát? Ha különleges lennék, egy üzenet azért belefért volna...), de ugye emlékszem az exére, hát KIDERÍTETTE hogy hazajött és felkereste (A szemét,hogy meri???) , és akkor visszakönyörögte magát (Biztos nem volt más választása...) . Megint megjárta vele, odacuccolt hozzá, aztán két hét múlva megint elhagyta. Megérdemelte, tudja jól, és nem is akar zavarni,de esetleg beszélhetnénk-e még....
Egyetlen kérdésem volt hozzá:mégis ki ez a nő, aki miatt még egy "bocs, de összejöttem az exemmel" üzenetre sem tellett?
A nő kérem egy igazi pszichopata. Ez kell az ilyen gyenge férfiaknak, ez után futnak. A lánynak volt egy 5 éves kapcsolata, amiben állítólag (!) a fiú bántalmazta, és közben néha ennél a srácnál keresett vigaszt, ígért fűt-fát,hogy otthagyja a pasit és vele lesz- aztán amikor eleget élősködött rajta,visszament a "bántalmazóhoz".
Mégis, miért hazudsz magadnak? Hogy nekem, akit alig ismersz, nem vallod be,hogy egy ilyen destruktív dologtól függsz, hogy egyetlen füttyentésre visszamész hozzá, az rendben van. De magaddal miért nem vagy őszinte? Miért kevertél bele? És én még azt hittem, velem van a hiba, és te hagytad,hogy ezt gondoljam. Sajnállak? Kicsit sem. Aki az áldozatot játssza, ne csodálkozzon ha kihasználják. Ha eldobsz valami használhatót azért ami sose működött, legalább legyél annyira férfi, hogy valld be, hogy a te gyenge jellemed az oka, nem a csúúúúnya gonosz lány,aki kiderítette,hogy hazajöttél. Nem ő tehet róla. Azért viselkedik így,mert megteheti. Látta nem egyszer,nem kétszer, előadja neked a drámát,és te azonnal magadhoz költözteted, és hagyod, hogy érzelmileg kiszipolyozzon. Ez az a lány, akit te érdemelsz.
Tavaly volt valami ebben az évszakban,ami előre sejtette, mekkora változások jönnek.
Új munkahely (és magasabb fizetés!), új hajszín, és végre a nyári szakítás utáni agóniából,mint főnix a hamvaiból, feltámadt a megkönnyebülés:"egyedül vagyok".
Két és fél évet áldoztunk egymásra. Sose működött igazán,de mi foggal-körömmel küzdöttünk a nyílvánvaló ellen. Evidens volt már az elején, hogy addig megy majd a játszma,amíg a szerelem el nem múlik. Felnőttek módjára váltunk el, s csak a szépre emlékszem belőlünk.
Éreztetek már szakítás után úgy, mintha lekerülne egy hatalmas teher a vállatokról? Hogy a testetek minden sejtje akaratlanul is azt súgalja-"nézz rám, nézz csak meg, elérhető vagyok!" teljesen öntudatlanul?
Tényleg a változások ősze volt.
A férfiak megfordultak utánam az utcán, a metrón leszólítottak , hogy elkérjék a számomat, és mintha az egész világ mosolygott volna rám. Nem azt mondom,hogy máskor nem történt hasonló,de azon a szeptemberen mintha minden hétre jutott volna egy-egy ilyen.
Akkor még nem volt Tinder, se semmi más,csak én voltam,az új munkahely által rámrakott terhek, meg a szabadság édes íze. Alig aludtam, nem tudtam azelőtt,hogy egy induló vállalkozást a semmiből felhúzni ekkora feladat, mégis állandóan buzgott bennem a tenni akarás.
A pasik,akik randira hívtak, nem igazán keltették fel az érdeklődésmet-az egyiket túl felszínesnek , a másikat túl lelkesnek találtam,de igazából még meg se fogalmazódott bennem,mit keresek, keresek-e egyáltalán valakit.
Azt pedig álmomban se gondoltam volna, hogy ez a hirtelen jött csillagpor olyan helyre is eljut, ami túl van az elképzeleseimen.
Biztosan mindannyian éreztetek már plátói vonzalmat valamilyen közszereplő, "híresség" iránt. Vannak sokan, akik még megszállottan járkálnak is az illető előadásaira,ott vannak a koncertjein,autogrammot kérnek a forgatás helyszínén, és minden alkalmat megragadnak,hogy kedvencük közelébe férkőzzenek. Én nem ilyen vagyok. Az illető "srác" nem egy nagy híresség, nagy részetek talán nem is tudná,kiről van szó,de én csupán annyit tettem,hogy hozzászóltam néhány képhez a közösségi oldalán. Jópofának találtam amiket írt, és igyekeztem hasonló humorral reagálni. Egy voltam a sok kommentelő lány közül,nem volt semmi szándékom, csak jelezni akartam,szeretem a munkásságát.
Hajnali háromkor jött az értesítés-ismerősnek jelölt. Nem a nyílvános oldalával, hanem a magánprofiljáról. Azt hittem,álmodom. Vissza is feküdtem aludni, majd amikor reggel még mindig ott villogot a kis piros ikon, ráírtam,hogy minek köszönhetem a jelölést.
Mire vártam? Leginkább arra,hogy nem is válaszol. Vagy arra,hogy valami csajozós szöveggel indít, "nem dugunk-e". Ehelyett hosszú mentegetőzést kaptam,hogy ne haragudjak,kicsit jól sikerült a buli tegnap, véletlen volt az egész,ne higyjem,hogy így akar csajozni. Kicsit elszomorodtam,de tetszett is a dolog. Elképzeltem,hogy kissé kapatosan megnézi a képeimet, majd "hú de jó nő" felkiáltással bejelöl.
Mentegetőzésére kurta választ adtam, majd kérdeztem. És újra. Visszaírt.Kérdezett. Válaszoltam.
Abban a pár hétben állandóan a telefont bűvöltem.Rég volt ilyen utoljára,de nem igazán tetszett az érzés,hogy függök ettől a nyavalyás készüléktől.
Nem beszéltünk minden nap, de ha igen,egész nap kapcsolatban voltunk-sajnos nagyrészt én kezdeményeztem a társalgást, de ha ráírtam, már gördülékenyen ment. Mesélt a munkájáról, a terveiről, a félelmeiről, és sokat kérdezett is. Minden társalgásban felmerült,hogy neki elég komoly "problémái" vannak,de nem akar ezzel terhelni, mégis úgy érzi, hogy én talán tudnék segíteni. Elárulni azonban a gondjairól semmit nem akart.
Visszanézve az egészet abban sem vagyok biztos, hogy nőként tekintett-e rám, tetszettem-e neki valaha is. Mindig írt, én is írtam, de a találkozás gondolata nem merült fel. Nem tudtam, felhozhatom-e, mert gőzöm sem volt, minek tekint engem. Lehet,hogy csak egy levelezőpartner vagyok, akivel lehet értelmesen beszélgetni. Az is lehet,hogy félt elárulni a titkát, mert tudta, ha találkozunk, úgyis kiderül.
Már nem egy "híresség" volt, hanem egy titokzatos,furcsa srác, akiről szeretnék többet tudni.
Eltelt így két hét,majd három, és egyszer csak egy hajnali csevegésben kifakadtam,hogy mindig ír a gondjáról, de soha nem jutok közelebb a megoldáshoz.
"Találkozzunk, elmondom"- írta-" már hetekkel ezelőtt meg kellett volna tennem"
Randi? Nem tudtam biztosan. Olyan helyszínt választott, amiről említettem,hogy kedvelem, így bizakodtam.
Utólag sem tudom eldönteni, randiztunk-e aznap. A számlát ő fizette, de más randi-jellegű dolog nem történt.
A teázó csendes sarkában szemlátomást először kényelmesen érezte magát, semmiségekről csevegtünk. Amint azonban a témához értünk, megfagyott a levegő.
Drogok.Évek óta. Elég komolyan.
Igyekeztem elrejteni a döbbenetemet, az előítéleteimet. Az én szememben az,hogy egy értelmes,életerős fiatal srác teszi tönkre a szervezetét, érthetetlen.Mindene megvan: karrier,abból él amit szeret,családi háttér, nője is lehetne ahányat akar, mégis pusztítja magát. Mindegy,hogy igyekeztem, áradt belőlem a helytelenítés, utólag én is látom. Nem is érezte már jól magát, hiába váltottunk témát. Szinte menekültünk a teázóból, majd egy 10 perces séta után elváltunk. Beszéltünk még párszor,de annyira felkavart, hogy utána inkább töröltem őt. Nem tudtam vele mit kezdeni.
Sejtenem kellett volna,hogy ez áll a dolog mögött? Ilyen szempontból nagyon naiv tudok lenni. Talán tudtam,csak nem akartam tudni. Megváltoztatnám, tudnám-e őt így is szeretni? Abbahagyná-e miattam? Nem voltam ilyen naiv. Tudtam,hogy képtelen lennék így elfogadni. Nem is kérte. Látta rajtam,mi a helyzet. Abba,hogy eltűntem az életéből,egyetlen szó nélkül belenyugodott.
Valami megváltozott. A helyes pasik a tévében csupán emberek lettek. Gondokkal. Talán többel,mint amennyit megérnek. Nem fantáziálok már hírességekről, még Ryan Goslingról se. Ki tudja,ha megismerném, talán nem tudnék mit kezdeni azzal, amilyen ember valójában.
A bejegyzést címe egy régi-régi R-go slágerre utal,amit akkoriban hallottam először, úgy képzeltem, ilyen lenne mellette az életem.
A facebook üzenőfalam hemzseg a "megmondós" cikkek megosztásaitól. Pár soros kis nüanszok ezek, egy A/4-es oldalt se töltenének meg, mégis kattintásra csábítanak:"A pasiknak csak buta nő kell?" " A gyáva férfi" , harsogják a címek, a "tovább" után pedig olvashatjuk,ahogy egy kiábrándult bártündér szarkasztikus humorral ontja az amúgy elcsépelt közhelyeket. Persze a reakciók nem maradnak el,megszólal a másik oldal is a komment szekcióban, néhol pedig hasonló cikkek formájában: " A mai nő felszínes,nincsenek értékei" "Kurvulni tudnak,meg nyavalyogni,dolgozni nem".
Minden pasi egy gerinctelen féreg.
Minden nő kurva.
Nagyképű strici/ribanc, aki megpróbálja visszaállítani neme becsületét egy komment formájában.
Mégis hány közhely fér még el az interneten? Miért harapnak rá nők százai,ezrei ezekre a pár soros írásokra, teszik közzé őket a saját oldalukon?
Mert be kell látnunk,hogy valami megváltozott. Tehetünk úgy,mintha nem így lenne,mi magunk elzárkózhatunk a közösségi oldalak és az okostelefonos applikációk használatától, mások azonban nem fognak. Fel vagyunk-e, fel voltunk-e készülve arra,mennyire átszabja a már létező emberi kapcsolatainkat, s mennyire befolyásolja a meg sem születettek létrejöttét?
Nehezebb ismerkedni,mint bármikor, pedig mennyivel nagyobb a választék, mennyivel több platformon ismerhetjük meg egymást,tarthajuk a kapcsolatot!
Pont ez tett minket igazi "fogyasztóvá", az applikáció, ami egy darab húsként kezel mindenkit,mert egyetlen pillantás alatt ítélkezhetünk . Fogalmunk sincs ki ő, pár kép és jó esetben(!!!) néhány szó alapján döntünk. Hogy a való életben is így van? Igaz, de ott legalább van lehetőség kiküszöbölni a csorbát.
Valljuk be, nagyon kényelmes és kellemes így,és a csalódás sem akkora,ha visszautasítanak.
Ha nem ír ránk, nem válaszol az egyik, majd írunk a másiknak. Több vasat tarthatunk a tűzben valós találkozás nélkül is akár, hülyíthetünk édes szavakkal egy egész háremet minimális energiabefektetéssel-nem kell felhívni vagy sms-t írni,van akinek elég egy "átjössz?" üzenet is ahhoz, hogy hogy lerepüljön az alsónemű...
S aki azt hiszi,hogy csak a férfiak csinálnak ilyet,nagyot téved.
Csodálkozunk,hogy olyan kevés a valódi kapcsolat?
Miben lenne más ez a blog,mint a feljebb említett írások bármekyike? Könnyen lehet,hogy semmivel, hisz nem sokban különbözöm a cikkek íróitól: csak arra vágytam,hogy szeressenek és elfogadjanak.
A pár hónapos periódusban, amit most betűkbe foglalok, nem azt a pasit kerestem,aki majd eltart, aki Gucci táskát vesz nekem és egzotikus szigetekre visz nyaralni. Nem volt szempont az sem,hogy úgy
öltözködjön mint egy katalógusfiú,hogy olyan teste legyen, mint egy Calvin Klein modellnek.
Azt szerettem volna, ha vonzódom hozzá,tetszik a nyaka illata , ha okos és szívesen néz velem
művészfilmeket, tudunk ugyanolyan egyszerűen társalogni szépirodalomról mint bugyuta rajzfilmekről, aki megnevetett, akiről gondoskodhatok és ő is gondoskodik, aki a lelki sérüléseimmel és a hisztijeimmel együtt elfogad, és cserébe megnyílik nekem,hogy én is elfogadhassam.
Nem tűnik nehéznek? Az volt. 4 hónap,22 randi vezetett el ahhoz, akire mindig vágytam. Nem bánom egyetlen percét sem.
Hogy miért választottam épp ezt a módját az ismerkedésnek?
Nem járok az "éjszakába", nem egy vodkamartinit szopogatva terveztem megtalálni életem párját egy romkocsmában, vagy full betépve egy fesztiválon, nem mennék haza vele az első találkozáskor, nem akarok olyan lányokkal versenyezni,akik mindenüket azonnal odadobják. Megölné a bennem élő maradèk ,szikrányi romantikát is.
Mennyivel romantikusabb egy jobbra-balra húzogatós applikáció,kérdezhetitek, jogosan. Abban reménykedtem,jó emberismerő vagyok- a társkereső periódusom alatt ez többször megdőlt- és ki tudom szűrni a társalgások során azokat, akiket valamilyen szempontból reménytelennek találtam. Értek pofonok még így is,nem mondom, de minden tapasztalat hozzámtett, és józan ítélőképességem (maradéka) így is sokszor mentett meg.
Ez a blog nem közhelyekre épül.Valós történetek, valós emberek lenyomatai. Nem ítélkezem, nem uszítok, csak megmutatom,mit láttam.
Velem tartotok?
