Egyetlen félmondtattal meg tudnám válaszolni lényegében ezt a kérdést: mert rendkívül könnyű illúziókat kergetni, fájdalmas viszont a koppanás,amikor mégse jön össze.
Az okostelefon egy hihetetlenül hasznos találmány , azonban számtalan új platformot nyit az emberi kapcsolatokkal való visszaélésre. Mi nők virtuálisan is tudunk erősen kötődni- szép szavakkal és néhány törödő kérdéssel pillanatok alatt le lehet venni minket a lábunkról, jóéjt és jóreggelt üzenetek,csak nekünk készített ( vagy ki tudja) feszítős tükrös szelfik, és mi máris elhisszük,hogy valódi kapocs van köztünk és az illető úriember között- aki könnyen meglehet,hogy 2-3 másik lánynak is elküldi ugyanezeket az édes szavakat.
Régebben több nőt is fűzni magában hordozta a veszélyt,hogy meglát egyik a másikkal kézenfogva a cukrászdában, és rád önti a vörösbort, de manapság csökkent a lebukás veszélye- hiszen ha még nem találkoztatok, akkor nincs jogod követelésekkel élni vele szemben,ugyanakkor nagyon jól elhiteti,hogy köztetek valami különleges van ám! Te jársz a fejében, és nagyon szeretne találkozni,de mostanában olan zűrös minden,sajnálja,hogy már egy hónapja nem ér rá, de ugye nem haragszol? Hiszen ő egész nap csak rád gondol,senki másra!
Az egyik eset, a fent leírt, ha az illető több lánnyal ismerkedik,de még nem tudja,melyik is lenne a legjobb, de ha ki is választ egyet és mégse jön össze, akkor legalább ott van még a tartalék. A másik pedig,aki semmit nem akar, csak visszajelzést, hogy utána aztán kepesztenek a csajok. Semmi önbizalom, és csak az érdekli,milyen reakciót vált ki másokból, hogy milyennek látják a lányok, mennyire alfahím. Ha látja,hogy lankad az érdeklődés, beveti magát megint, meglebegteti a találkozót, majd visszavonul és várja hogy irogass neki.
Persze tudjuk, van olyan élethelyzet hogy tényleg nem ér rá valaki sokáig,de ha egy városban éltek, és 2-3 hét alatt nem talált időt a számodra,akkor jó eséllyel nem is fog. Az,hogy hónapokig lefoglalja a gondolataidat, miközben ő ennyire se képes-nem éri meg,ugye?
Ha tényleg akar találkozni,ha tényleg megfogtad, ő maga fogja javasolni,hogy fussatok össze,nem pedig neked kell folyton szóba hozni.
Hiszen mit nyersz azzal, ha hónapok után mégis rád ér nagy kegyesen? Semmit. Addigra a te fejedben megszületett az ő facebook-profiljából , vagy instagram képeiből felépített idealizált kép- szinte biztos,hogy csalódást fog okozni.
Mindannyian tudjuk,hogy ezek a profilok nem minket tükröznek,hiszen alaposan megszépitjük a valósàgot. Tökéletes sminkkel pózolunk, tökéletes kajákat eszünk, sose fotóznánk le az odaégetett vacsit vagy egy elrontott tusvonalat. Ugyanez van a férfiaknál is- és ha sokáig nem találkozol valakivel, elképzeled valamilyennek, nem leszel elégedett azzal,amit látsz.
Hogy miért írtam le mindezt? Mert bárcsak ennyi eszem lett volna,bárcsak addig hagytam volna az egészet,amíg lehetett! Ha így teszek, a most követkető #3as történet meg sem történt volna. Minden megváltoztatott,kiábrándult lettem tőle,kishíján elveszett a hitem a szerelemben.
Nemsokára megírom a sztorit,de legyetek türelemmel, mert igyekszem tényszerű lenni majd, és nem akarok egyetlen apró részletet se kihagyni.
Nem mondhatnám, hogy előző posztban történtek nagyon megráztak volna, de talán a most következő történetnél el kellett volna gondolkodnom, hogy mégis korai lenne még elkezdeni nyitni a másik nem felé. Talán okosabban tettem volna, ha egy időre jegelem a témát, mert ami ezután következett, teljesen lehúzott és megkeserített egy időre.
Nem a Tinderrel kezdtem az ismerkedést, hanem egy másik, ha úgy tetszik "hagyományosabb" oldallal, mert régebben jó tapasztalataim voltak onnan, meg ismerős volt már a felület. Úgy gondoltam, mégiscsak más egy rendes,kitöltött adatlap alapján dönteni,nem egy fényképre és három szóra alapozni a szimpátiát.
Szinte az első pasi volt, akinek küldtem egy ilyen jelzést,hogy tetszik nekem- levelet nem szoktam írni, úgy gondolom ha kölcsönös az érdeklődés, úgyis megkeres az illető. Nem volt szívdöglesztően jóképű, nem tűnt hihetetlenül izgalmasnak, de éppen azokat az értékeket említette a bemutatkozásában, amik számomra is fontosak. Szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk- a humorunk nagyon-nagyon hasonló volt, és rengeteg közös vonást fedeztem fel magunkban. Itt végre nem kellett napokig lesnem a telefont, írt-e már, mert szinte egész nap összeköttetésben voltunk. Egyetlen gond volt csupán- épp hazaköltözőben volt egy egy éves külföldi munka után, emiatt biztos volt, hogy legalább három hétig nem lesz személyes találka.
Még egy kicsit furcsának is találtam a ragaszkodását- tényleg minden szabad percében nekem írogatott (s nem tűnt fel,hogy azért, mert feltehetőleg nincs élete), videókat és képeket küldött, és mindig írta,hogy alig várja,hogy találkozzunk. Nagyjából két hét után megkérdezte,én merrefelé lakom,mert akkor megpróbál arrafelé nézni albérletet (!!!) ami azért finoman szólva meredeknek tűnt, de egy szó mint száz: én tökéletesen meg voltam győződve róla, hogy ő totál odavan értem. Méghozzá nem is akármennyire.
Nagyon rendes,kedves,szolid fiúnak tűnt, aki tisztelettel bánik a lányokkal, aki megbecsüli a párját. Amikor az előző kapcsolatairól kérdeztem, annyit mondott.hogy mielőtt elutazott benne volt valami bonyolultban, ami elől lényegében oda menekült, de ott rájött hogy mennyivel jobb nélküle, és teljesen túl van rajta. Többet nem szeretett volna beszélni erről.
Na kérem, itt kellett volna hanyatt-homlok elmenekülni-utólag olyan butának éreztem magam, hogy erre magamtól nem jöttem rá, hogy innentől kezdve élből fújtam minden exes sztorira, amit a randipartnereim meséltek (szegénykéim :D)
Eljött végül a találka napja-nagyon erősen éreztem a kémiai kötődést kettőnk között, szinte izzott a levegő,ugyan durvább fizikai kontaktus nem volt köztünk, mégis nagyon fülledt volt a hangulat. Órákig beszélgettünk egymás kezét fogva, de mivel nem akartam nagyon előresietni, több nem történt. Azt mondta, senkivel nem beszélgetett/randizott rajtam kívül, és nagyon szeretné ha ezek után én se tenném, mert úgy érzi kialakulhat közöttünk valami.
A találka után két napig rendesen mentek a dolgok, a megszokott módon egész nap beszéltünk, viccelődtünk,flörtöltünk.
Aztán eltűnt.
Nem tiltott,nem törölt, csak nem írt többé. Vártam 3 napot, felhívtam, nem vette fel. Írtam neki egy üzenetet, hogy akkor részemről ennyi volt, és töröltem.
Fájt? Természetesen. Ezernyi minden cikázott a fejemben, én rontottam el, túl kihívó voltam, vagy túl félénk, elege lett belőlem, Csak és kizárólag erre tudtam gondolni, hogy én baltáztam el, hisz eddig odavolt értem.
Eltelt pár hét, amikor is írt nekem egy hosszú üzenetet.
Sűrű bocsánat kérésekkel,hogy jajj sajnálja, nem ezt érdemeltem volna,én olyan különleges és rendes lány vagyok (Miért teszik hozzá ezt ilyenkor a pasik? Azt hiszik,ettől bárki is jobban érzi magát? Ha különleges lennék, egy üzenet azért belefért volna...), de ugye emlékszem az exére, hát KIDERÍTETTE hogy hazajött és felkereste (A szemét,hogy meri???) , és akkor visszakönyörögte magát (Biztos nem volt más választása...) . Megint megjárta vele, odacuccolt hozzá, aztán két hét múlva megint elhagyta. Megérdemelte, tudja jól, és nem is akar zavarni,de esetleg beszélhetnénk-e még....
Egyetlen kérdésem volt hozzá:mégis ki ez a nő, aki miatt még egy "bocs, de összejöttem az exemmel" üzenetre sem tellett?
A nő kérem egy igazi pszichopata. Ez kell az ilyen gyenge férfiaknak, ez után futnak. A lánynak volt egy 5 éves kapcsolata, amiben állítólag (!) a fiú bántalmazta, és közben néha ennél a srácnál keresett vigaszt, ígért fűt-fát,hogy otthagyja a pasit és vele lesz- aztán amikor eleget élősködött rajta,visszament a "bántalmazóhoz".
Mégis, miért hazudsz magadnak? Hogy nekem, akit alig ismersz, nem vallod be,hogy egy ilyen destruktív dologtól függsz, hogy egyetlen füttyentésre visszamész hozzá, az rendben van. De magaddal miért nem vagy őszinte? Miért kevertél bele? És én még azt hittem, velem van a hiba, és te hagytad,hogy ezt gondoljam. Sajnállak? Kicsit sem. Aki az áldozatot játssza, ne csodálkozzon ha kihasználják. Ha eldobsz valami használhatót azért ami sose működött, legalább legyél annyira férfi, hogy valld be, hogy a te gyenge jellemed az oka, nem a csúúúúnya gonosz lány,aki kiderítette,hogy hazajöttél. Nem ő tehet róla. Azért viselkedik így,mert megteheti. Látta nem egyszer,nem kétszer, előadja neked a drámát,és te azonnal magadhoz költözteted, és hagyod, hogy érzelmileg kiszipolyozzon. Ez az a lány, akit te érdemelsz.
Tavaly volt valami ebben az évszakban,ami előre sejtette, mekkora változások jönnek.
Új munkahely (és magasabb fizetés!), új hajszín, és végre a nyári szakítás utáni agóniából,mint főnix a hamvaiból, feltámadt a megkönnyebülés:"egyedül vagyok".
Két és fél évet áldoztunk egymásra. Sose működött igazán,de mi foggal-körömmel küzdöttünk a nyílvánvaló ellen. Evidens volt már az elején, hogy addig megy majd a játszma,amíg a szerelem el nem múlik. Felnőttek módjára váltunk el, s csak a szépre emlékszem belőlünk.
Éreztetek már szakítás után úgy, mintha lekerülne egy hatalmas teher a vállatokról? Hogy a testetek minden sejtje akaratlanul is azt súgalja-"nézz rám, nézz csak meg, elérhető vagyok!" teljesen öntudatlanul?
Tényleg a változások ősze volt.
A férfiak megfordultak utánam az utcán, a metrón leszólítottak , hogy elkérjék a számomat, és mintha az egész világ mosolygott volna rám. Nem azt mondom,hogy máskor nem történt hasonló,de azon a szeptemberen mintha minden hétre jutott volna egy-egy ilyen.
Akkor még nem volt Tinder, se semmi más,csak én voltam,az új munkahely által rámrakott terhek, meg a szabadság édes íze. Alig aludtam, nem tudtam azelőtt,hogy egy induló vállalkozást a semmiből felhúzni ekkora feladat, mégis állandóan buzgott bennem a tenni akarás.
A pasik,akik randira hívtak, nem igazán keltették fel az érdeklődésmet-az egyiket túl felszínesnek , a másikat túl lelkesnek találtam,de igazából még meg se fogalmazódott bennem,mit keresek, keresek-e egyáltalán valakit.
Azt pedig álmomban se gondoltam volna, hogy ez a hirtelen jött csillagpor olyan helyre is eljut, ami túl van az elképzeleseimen.
Biztosan mindannyian éreztetek már plátói vonzalmat valamilyen közszereplő, "híresség" iránt. Vannak sokan, akik még megszállottan járkálnak is az illető előadásaira,ott vannak a koncertjein,autogrammot kérnek a forgatás helyszínén, és minden alkalmat megragadnak,hogy kedvencük közelébe férkőzzenek. Én nem ilyen vagyok. Az illető "srác" nem egy nagy híresség, nagy részetek talán nem is tudná,kiről van szó,de én csupán annyit tettem,hogy hozzászóltam néhány képhez a közösségi oldalán. Jópofának találtam amiket írt, és igyekeztem hasonló humorral reagálni. Egy voltam a sok kommentelő lány közül,nem volt semmi szándékom, csak jelezni akartam,szeretem a munkásságát.
Hajnali háromkor jött az értesítés-ismerősnek jelölt. Nem a nyílvános oldalával, hanem a magánprofiljáról. Azt hittem,álmodom. Vissza is feküdtem aludni, majd amikor reggel még mindig ott villogot a kis piros ikon, ráírtam,hogy minek köszönhetem a jelölést.
Mire vártam? Leginkább arra,hogy nem is válaszol. Vagy arra,hogy valami csajozós szöveggel indít, "nem dugunk-e". Ehelyett hosszú mentegetőzést kaptam,hogy ne haragudjak,kicsit jól sikerült a buli tegnap, véletlen volt az egész,ne higyjem,hogy így akar csajozni. Kicsit elszomorodtam,de tetszett is a dolog. Elképzeltem,hogy kissé kapatosan megnézi a képeimet, majd "hú de jó nő" felkiáltással bejelöl.
Mentegetőzésére kurta választ adtam, majd kérdeztem. És újra. Visszaírt.Kérdezett. Válaszoltam.
Abban a pár hétben állandóan a telefont bűvöltem.Rég volt ilyen utoljára,de nem igazán tetszett az érzés,hogy függök ettől a nyavalyás készüléktől.
Nem beszéltünk minden nap, de ha igen,egész nap kapcsolatban voltunk-sajnos nagyrészt én kezdeményeztem a társalgást, de ha ráírtam, már gördülékenyen ment. Mesélt a munkájáról, a terveiről, a félelmeiről, és sokat kérdezett is. Minden társalgásban felmerült,hogy neki elég komoly "problémái" vannak,de nem akar ezzel terhelni, mégis úgy érzi, hogy én talán tudnék segíteni. Elárulni azonban a gondjairól semmit nem akart.
Visszanézve az egészet abban sem vagyok biztos, hogy nőként tekintett-e rám, tetszettem-e neki valaha is. Mindig írt, én is írtam, de a találkozás gondolata nem merült fel. Nem tudtam, felhozhatom-e, mert gőzöm sem volt, minek tekint engem. Lehet,hogy csak egy levelezőpartner vagyok, akivel lehet értelmesen beszélgetni. Az is lehet,hogy félt elárulni a titkát, mert tudta, ha találkozunk, úgyis kiderül.
Már nem egy "híresség" volt, hanem egy titokzatos,furcsa srác, akiről szeretnék többet tudni.
Eltelt így két hét,majd három, és egyszer csak egy hajnali csevegésben kifakadtam,hogy mindig ír a gondjáról, de soha nem jutok közelebb a megoldáshoz.
"Találkozzunk, elmondom"- írta-" már hetekkel ezelőtt meg kellett volna tennem"
Randi? Nem tudtam biztosan. Olyan helyszínt választott, amiről említettem,hogy kedvelem, így bizakodtam.
Utólag sem tudom eldönteni, randiztunk-e aznap. A számlát ő fizette, de más randi-jellegű dolog nem történt.
A teázó csendes sarkában szemlátomást először kényelmesen érezte magát, semmiségekről csevegtünk. Amint azonban a témához értünk, megfagyott a levegő.
Drogok.Évek óta. Elég komolyan.
Igyekeztem elrejteni a döbbenetemet, az előítéleteimet. Az én szememben az,hogy egy értelmes,életerős fiatal srác teszi tönkre a szervezetét, érthetetlen.Mindene megvan: karrier,abból él amit szeret,családi háttér, nője is lehetne ahányat akar, mégis pusztítja magát. Mindegy,hogy igyekeztem, áradt belőlem a helytelenítés, utólag én is látom. Nem is érezte már jól magát, hiába váltottunk témát. Szinte menekültünk a teázóból, majd egy 10 perces séta után elváltunk. Beszéltünk még párszor,de annyira felkavart, hogy utána inkább töröltem őt. Nem tudtam vele mit kezdeni.
Sejtenem kellett volna,hogy ez áll a dolog mögött? Ilyen szempontból nagyon naiv tudok lenni. Talán tudtam,csak nem akartam tudni. Megváltoztatnám, tudnám-e őt így is szeretni? Abbahagyná-e miattam? Nem voltam ilyen naiv. Tudtam,hogy képtelen lennék így elfogadni. Nem is kérte. Látta rajtam,mi a helyzet. Abba,hogy eltűntem az életéből,egyetlen szó nélkül belenyugodott.
Valami megváltozott. A helyes pasik a tévében csupán emberek lettek. Gondokkal. Talán többel,mint amennyit megérnek. Nem fantáziálok már hírességekről, még Ryan Goslingról se. Ki tudja,ha megismerném, talán nem tudnék mit kezdeni azzal, amilyen ember valójában.
A bejegyzést címe egy régi-régi R-go slágerre utal,amit akkoriban hallottam először, úgy képzeltem, ilyen lenne mellette az életem.
A facebook üzenőfalam hemzseg a "megmondós" cikkek megosztásaitól. Pár soros kis nüanszok ezek, egy A/4-es oldalt se töltenének meg, mégis kattintásra csábítanak:"A pasiknak csak buta nő kell?" " A gyáva férfi" , harsogják a címek, a "tovább" után pedig olvashatjuk,ahogy egy kiábrándult bártündér szarkasztikus humorral ontja az amúgy elcsépelt közhelyeket. Persze a reakciók nem maradnak el,megszólal a másik oldal is a komment szekcióban, néhol pedig hasonló cikkek formájában: " A mai nő felszínes,nincsenek értékei" "Kurvulni tudnak,meg nyavalyogni,dolgozni nem".
Minden pasi egy gerinctelen féreg.
Minden nő kurva.
Nagyképű strici/ribanc, aki megpróbálja visszaállítani neme becsületét egy komment formájában.
Mégis hány közhely fér még el az interneten? Miért harapnak rá nők százai,ezrei ezekre a pár soros írásokra, teszik közzé őket a saját oldalukon?
Mert be kell látnunk,hogy valami megváltozott. Tehetünk úgy,mintha nem így lenne,mi magunk elzárkózhatunk a közösségi oldalak és az okostelefonos applikációk használatától, mások azonban nem fognak. Fel vagyunk-e, fel voltunk-e készülve arra,mennyire átszabja a már létező emberi kapcsolatainkat, s mennyire befolyásolja a meg sem születettek létrejöttét?
Nehezebb ismerkedni,mint bármikor, pedig mennyivel nagyobb a választék, mennyivel több platformon ismerhetjük meg egymást,tarthajuk a kapcsolatot!
Pont ez tett minket igazi "fogyasztóvá", az applikáció, ami egy darab húsként kezel mindenkit,mert egyetlen pillantás alatt ítélkezhetünk . Fogalmunk sincs ki ő, pár kép és jó esetben(!!!) néhány szó alapján döntünk. Hogy a való életben is így van? Igaz, de ott legalább van lehetőség kiküszöbölni a csorbát.
Valljuk be, nagyon kényelmes és kellemes így,és a csalódás sem akkora,ha visszautasítanak.
Ha nem ír ránk, nem válaszol az egyik, majd írunk a másiknak. Több vasat tarthatunk a tűzben valós találkozás nélkül is akár, hülyíthetünk édes szavakkal egy egész háremet minimális energiabefektetéssel-nem kell felhívni vagy sms-t írni,van akinek elég egy "átjössz?" üzenet is ahhoz, hogy hogy lerepüljön az alsónemű...
S aki azt hiszi,hogy csak a férfiak csinálnak ilyet,nagyot téved.
Csodálkozunk,hogy olyan kevés a valódi kapcsolat?
Miben lenne más ez a blog,mint a feljebb említett írások bármekyike? Könnyen lehet,hogy semmivel, hisz nem sokban különbözöm a cikkek íróitól: csak arra vágytam,hogy szeressenek és elfogadjanak.
A pár hónapos periódusban, amit most betűkbe foglalok, nem azt a pasit kerestem,aki majd eltart, aki Gucci táskát vesz nekem és egzotikus szigetekre visz nyaralni. Nem volt szempont az sem,hogy úgy
öltözködjön mint egy katalógusfiú,hogy olyan teste legyen, mint egy Calvin Klein modellnek.
Azt szerettem volna, ha vonzódom hozzá,tetszik a nyaka illata , ha okos és szívesen néz velem
művészfilmeket, tudunk ugyanolyan egyszerűen társalogni szépirodalomról mint bugyuta rajzfilmekről, aki megnevetett, akiről gondoskodhatok és ő is gondoskodik, aki a lelki sérüléseimmel és a hisztijeimmel együtt elfogad, és cserébe megnyílik nekem,hogy én is elfogadhassam.
Nem tűnik nehéznek? Az volt. 4 hónap,22 randi vezetett el ahhoz, akire mindig vágytam. Nem bánom egyetlen percét sem.
Hogy miért választottam épp ezt a módját az ismerkedésnek?
Nem járok az "éjszakába", nem egy vodkamartinit szopogatva terveztem megtalálni életem párját egy romkocsmában, vagy full betépve egy fesztiválon, nem mennék haza vele az első találkozáskor, nem akarok olyan lányokkal versenyezni,akik mindenüket azonnal odadobják. Megölné a bennem élő maradèk ,szikrányi romantikát is.
Mennyivel romantikusabb egy jobbra-balra húzogatós applikáció,kérdezhetitek, jogosan. Abban reménykedtem,jó emberismerő vagyok- a társkereső periódusom alatt ez többször megdőlt- és ki tudom szűrni a társalgások során azokat, akiket valamilyen szempontból reménytelennek találtam. Értek pofonok még így is,nem mondom, de minden tapasztalat hozzámtett, és józan ítélőképességem (maradéka) így is sokszor mentett meg.
Ez a blog nem közhelyekre épül.Valós történetek, valós emberek lenyomatai. Nem ítélkezem, nem uszítok, csak megmutatom,mit láttam.
Velem tartotok?
